Bohém Krónikák

BOHÉM KRÓNIKÁK

Exkluzív borkóstoló zenés Gasztroszínházzal

 

Vendégeinket, a borok szerelmeseit visszacsaljuk a 20. század elejére, hogy találkozhassanak Resti Kornéllal, aki a múlt ködéből és a jövő előszeléből felbukkanó jelenség. Az irodalom és egyéb emberi lomok szertelen leltárosa, bohém krónikása. Térhez és időhöz nem köthető. Megannyi magát költőnek valló szájhőssel és naplopóval poharazott már, akik látszólag más-más korokban és helyeken korhelykedtek vele, mégis ugyanabból a palackból szabadították ki szellemüket, ugyanazt a hajnalt virrasztották egy-egy átmúlatott éjszaka után. Főleg bortól bódultak, kocsmagőztől hajtva, kockás abroszok fölé hajolva, léha, locska lelkek közt keresve bizonyosabbat, mint ama versbéli koca, amit József Attila a megtestesült boldogságnak látott. (Bár ő nem is ivott...) Mert, hogy is lehetne bizonyosság másfél mázsa boldogság, ha egy hajnalon úgyis levágják majd, időtől és tértől függetlenül? – ilyen és ehhez hasonló feleslegességeken elmélkedett Kornélunk borozgatásai közben, Budapesten, talán máshol, szűkölő-táguló baráti körben, a Kék Hordóban, a Kispipában, a Muskátliban, a Mátrában, a Béke Tanszéken, a Kakukkban, a Borpatikában, vagy valamelyik vasúti restiben...

 

Az előadást a Resti Kornél zenekar prezentálja. A produkcióban megzenésített versek és anekdoták hangoznak el. Ivócimboráink többek között: Ady Endre, Berda József, József Attila, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Petőfi Sándor, Tamkó Sirató Károly, Tersánszky Józsi Jenő, Weöres Sándor és a többiek…

 

Akik Resti köpenye alól kibújnak:

  • Apró Anna (koboz, ének)
  • Kiss László (ukulele, mandolin)
  • Lázár Miklós (cselló, vokál)
  • Papp Máté (gitár, kornyika)
  • Tóth Marcell Soma (szaxofon, citera)
Zenekar